(Egy előző bejegyzésemben sorba vettem azokat a szempontokat, amiket a pályaválasztóknak szerintem érdemes átgondolniuk, mielőtt döntenek egy-egy hivatás mellett. Mint ígértem, ezeket a szempontokat részletesen is kielemzem)

A manapság divatos kifejezést arra értem, hogy mennyire hoz lázba, mennyire tudsz elmerülni abban a munkában, amit épp csinálsz. Jogászként egymástól nagyon különböző témákkal lehet/kell foglalkozni, még egy adott munkahelyen is, ami közül ez egyik feldobja az embert, a másik pedig untatja, vagy egyenesen utálja. Hogy kinek mi okoz flow élményt az nyilván nagyon egyéni ezért érdemes abból a szemszögből közelíteni, hogy a jogászi munka alapvetően milyen tevékenységeket ölel fel.

Maga a tevékenység szellemi jellegű, bárhol is dolgozzon valaki. Gyakorló jogászként általában egy (vagy több), jogszabályban megfogalmazott előírást kell értelmezni, rendszerezni, és a konkrét élethelyzetekre alkalmazni, vagy fordítva, egy konkrét élethelyzethez kell megtalálni az azt leíró jogszabályt. Gyakran kiegészül azzal, hogy az értelmezés eredményét a megrendelő/munkáltató érdekeinek megfelelően, emészthető, érthető formában valaki(k)/más(ok) elé kell tárni. Ez a valaki lehet jogász is pl. egy bíró, de lehet „laikus” ügyfél stb. Jellemzően írott szövegek értelmezésén alapul tehát, és azt kell esetleg transzformálni, majd interpretálni az aktuális igények szerint.

Kétfajta képességet igényel: az absztrakciós képesség segít abban, hogy egy adatkupacból (de inkább kettőből: a jogszabály adatkupaca és a konkrét élethelyzet adatkupaca) ki tudjuk emelni a lényeges elemeket, pontokat. A másik, hogy ezt a megrendelő igényének legmegfelelőbb módon valahogy tálalni kell. Ez a valóságban sokkal nehezebb, mint amilyennek így eléggé sablonosan leírva tűnik, viszont nagyon izgalmas lehet. A filmeben az első mozzanat úgy jelenik meg, hogy a csinos ügyvéd/ügyvédnő egy liter kávéval a kezében tonnányi könyvet búj át, majd megvilágosodik, a második pedig, hogy a tárgyalótermekben erélyesen magyarázza ugyanezt. Bár a külsőségek a valóságban nem mindig passzolnak (pl. a tárgyaló egy lepukkant panelban van, az ügyvéd meg nem csinos, vagy nem magyaráz túlfűtötten, mert a bírót csak felidegesítené) de azért a munka nagyon hasonló.

Hogy egy kicsit lelombozó is legyek: munka nagy része merő automatizmus, pl. naphosszat ugyanolyan határozatokat kell meghozni, ugyanolyan szerződéseket kell megkötni, ugyanannak az ügyfélnek kell századjára is elmagyarázni valamit stb. Van, akinek meg ez tetszik, mert az előző felsorolásból kihagytam egy nagyon fontos képességet: a valódi jogásznak felelősséget is kell vállalnia az általa leírtakért, mondottakért és az nagyon sok embernek nem megy!!!

Van, akit az ügyleti érték hoz flowba, van, akit meg a probléma jellege és bizony van olyan is, akit semmi sem. A perképviselet egyfajta háborúként, versenyként is felfogható, ami nekem nagyon bejött, de van, aki inkább rutinfeladatokkal szeret molyolni. Ismerek olyanokat is, akiket kifejezetten a mások (pl. ügyfelek) nyaggatása villanyozott fel bár ez inkább nem flow, hanem orvosi kérdés. Tetszik, vagy nem, helyes, vagy nem helyes, jogászként sok olyan munkahely van, ahol ezt is meg lehet tenni, de engem untatott.

Hozzá kell tennem azt is, hogy ugyanaz a tevékenység van, akit lázba hoz akkor, ha pl. gyerekjogokért kell síkra szállni, míg, ha ingatlanokkal kapcsolatos jogvitát kell intézni, teljesen enervált lesz. Jogászként nem csak nagyon eltérő tevékenységeket lehet kifejteni, hanem nagyon eltérő témákkal is lehet foglalkozni. Ebből következően nem kell elkeseredni akkor, ha valamilyen munka nem tetszik, elképzelhető, hogy találunk magunknak valamilyen testhezállóbbat, amit tényleg örömmel csinálunk.

Ami miatt aggódok a mai fiatalokért, hogy nagyon könnyen váltanak, ha bármi nem pont és nem azonnal úgy alakul, ahogy elképzelték. Pedig a nagy kihívást rejtő komoly ügyekért általában meg kell fizetni egy olyan dologgal, amit a tapasztalataim alapján a fiatalok talán a legtöbbre értékelnek: IDŐVEL. Kezdőként nem engednek komolyabb ügyek közelébe, tanulás és gyakorlat kell hozzá. Ha valaki egy témában sem hajlandó elmélyedni, akkor hamar lemossák a pályáról, pedig lehet, hogy már nem is kellett volna sokat várnia vagy tanulnia. (Megj.: a közigazgatás kicsit kivétel ebben, mert a fluktuáció miatt hamar kikopnak az ember elől a régi szakik – na nem feltétlenül a főnökök – és friss tojáshéjjal a fenekén olyan viharban találhatja magát egy kezdő jogász, amit még egy kicsit későbbre halasztott volna)

Összegzésként: a jogászi munka nagyon sok szellemi kihívást és örömet tartogat azok számára, akik szeretik az ilyeneket, viszont nem kevés tanulást, önképzést és időt igényel.

JD